2018. január 10., szerda

A misszió munka - de a munka még nem misszió - a misszióról (3)

Egyháztörténeti feljegyzések tanúskodásai szerint az első keresztények ismertek voltak a pogányok között karitativitásukról, azaz a szegények és rászorulók megsegítésének hajlandóságáról. Ez az emberszerető és nemes hozzáállás a hitükből fakadt és az evangélium hirdetése melletti munka volt. Nemes gesztus jótékonynak lenni, de csapda is lehet, ha önmagában céllá válik.

Egy kritikus vélemény szerint az egyház egyetlen mentsége az elmúlt két évezred fejleményeire az, hogy sűrűn cserélte az ágytálat a rászorulók alatt. Valóban, az egyház létéhez a kezdettől fogva hozzátartozott a karitativitás, a szegények és elesettek felkarolása, az éhezők táplálása, a betegek támogatása. Talán ezért is lehetséges, hogy amikor nem hívő emberek a misszió kifejezést hallják, akkor sokuknak kizárólag egyházi létesítmények, kórházak, otthonok, épületek jutnak eszükbe, ahol Teréz anya stílusában tevékenykedő, jó szívű emberek végzik a munkájukat. A misszió tehát nem egy tevékenység, hanem egy intézmény a számukra.

Az elmúlt években számos alkalommal magam is részt vettem ilyen feladatokban: családokat látogattam, segélyt vittem nekik, imádkoztam velük. Jártam a menekültek között, voltam lepusztult és fűtetlen házakban lakó embereknél, szeméttelepre hasonlító cigányputrikban vagy éppen hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteknél. Évekig mentem olyan családhoz, ahol egy fiatalember súlyos fogyatékossággal él együtt (dührohamában akár saját anyját is megtámadja), de láttam kisfiút, aki enni sem volt képes, ezért az oldalába beépített csöveken keresztül táplálták. Sokszor találkoztam egy családdal, akik tanyasi házában egy vihar következtében felrobbant egy gázpalack, és ezzel mindenüket - lakhelyüket és egész megélhetésüket - egy szempillantás alatt elveszítették. A példákat nagyon sokáig tudnám még sorolni, csaknem vég nélkül, és hihetetlen változatossággal. Egyenesen észbontó, hogy az emberi nyomornak mennyi formája létezik! Az ember nem is hiszi el, amíg nem látja a saját szemével.

Egy barátom azt mondta nekem: "Sytka, boldog ember vagy, hogy ilyen munkát végezhetsz!" Nem merném állítani, hogy tévedett, mert kétségtelen, hogy egy bizonyos szempontból valóban felemelő ezeknek az embereknek segíteni. De elárulom, amikor az ilyen látogatásokat végeztem, soha nem a boldogság kerülgetett. Azt szinte soha nem éltem át. Inkább a teljes tehetetlenség, tanácstalanság, az eszköz nélküliség érzete az, amit folyamatosan megél az ember. Azt pedig pláne nem éreztem, hogy a karitatív támogatás pontot tett volna ezeknek a szenvedéseknek a végére. Igen, egy rövid ideig jól jött a segítség, néha életmentő volt, jót tett az ima, a barátságos szavak, a kapott adomány, de mindez együttvéve is csak egy cseppnek számít a szenvedések mérhetetlen óceánjában. A karitativitást bemutató fotók csalókák: azokon a siker, a támogatás, a megkönnyebbülés látszik. Az már nincs rajtuk, hogy néhány nappal később, ahogy elfogy a segély, a nyomor ugyanolyan erővel rászakad a szenvedőkre. Sőt, talán még fájdalmasabban is, mert megízleltek valami jót, amikor a segítséget kapták, eljutott hozzájuk egy kis remény, így aztán még sanyarúbb ezt a kis reményt is elengedniük és visszazuhanniuk a semmibe. Őszintén, néha megkönnyebbültem, ha egy-egy ilyen látogatás után végre kiléphettem a friss levegőre, és már nem kellett tapintható közelségből néznem ezeket a borzalmas emberi sorsokat. (Javaslom egyébként, ha valaki bízik abban, hogy valami klassz dogmatikai választ tud adni a teodíceára, az sűrűn látogasson ilyen embereket és majd meglátja mi a különbség az elméleti fejtegetés és a gyakorlat között...)

Röviden és tömören: az elmúlt évek során gyökeresen megváltozott bennem sok minden, ami a karitativitással, emberek támogatásával és ezáltal a misszióval magával kapcsolatos. Természetesen van olyan is, ami nem változott. Továbbra is hiszem, hogy a missziónak része a szociális tevékenység, amit akkor is végezni kell, ha a helyzet reménytelennek tűnik és a szenvedés kérdését nem tudjuk végképp megoldani. Az éhezőnek kenyeret adunk, a szomjazónak vizet, ez ilyen egyértelmű. Furcsának is tartanék egy olyan evangéliumot, ami csak szavakból áll, de a szegényt meg se kísérli felemelni, a beteggel nem törődik, a rászorulót padlón hagyja. Hiszen maga Krisztus is úgy fogalmazta meg Lukácsnál saját küldetését, hogy a szegényekhez érkezett...

Ugyanakkor a probléma hasonló, mint az előző bejegyzésben taglalt esetben: a karitativitás (akár az evangélizáció) csak egy szelete a missziónak, de önmagában még nem válhat magává a misszióvá. Szociális munkát végeznek a Krisna-tudatúak, a muszlimok vagy teljesen szekuláris alakulatok is. A karitativitás inkább eszköz, mint cél, vagy még inkább következménye a hitünknek, de nem állhat magában.

Talán bele sem gondolunk abba, hogy az ilyen munkát végzők számára többféle kísértés kínálkozik. Például az, hogy mindenkinek kenyeret akarjanak adni, a világ összes baját a nyakukba vegyék, vagy éppen bizonyos - akár külső - elvárásoknak megfeleljenek. Ám mindezek mellett van valami más is, ami a segélyezési tevékenységgel együtt járhat, és ahogy én tapasztaltam, általában együtt is jár. Bevallom őszintén, a segélyezés maga szembesített azzal a ténnyel, hogy rengeteg keresztény valójában mennyire materialista módon gondolkodik, a szó anyagi értelmében - a segélyezés pedig képes erre kifejezetten ráerősíteni. Ez mind a támogatókra, mind a segélyezettekre igaz. A támogatók nehezen adnak támogatást olyasmire, ami nem kötődik valami anyagi dologhoz: mivel az emberek tanítása, nevelése, az evangélium hirdetése nem kézzelfogható, nem dokumentálható látványosan, nincs méterre és kilóra vehető haszna, önmagában nem is annyira támogatandó. A másik oldalon pedig azt tapasztaltam, ha az emberek megneszelik, hogy ingyen kaphatnak valami kézzelfoghatót, csaknem bármire képesek lesznek ezért. Ez keresztényekre is igaz. Ígéreteket tesznek, fogadkoznak, hirtelen a legjobb testvérek lesznek az Úrban, ha kell még az eget is zöldre festik - de ha a segélycsapok valamiért elzáródnak, ha nincs tovább anyagi támogatás, hanem "csak" az evangélium van, akkor mindez a lelkesedés egy pillanat alatt a semmibe vész. Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, az ő körzetében kifejezetten káros is tud lenni a karitativitás. Módszeresen rászoktatja az embereket a vallásos képmutatásra, hogy a remélt anyagi segítségért elkezdjenek úgy viselkedni, mintha keresztények lennének, belül azonban nem változnak meg.

Mindezek miatt én arra jutottam, hogy az egyébként szeretetből és az őszinte segítségnyújtás szándékából kiinduló szociális munka teljesen félreviheti a missziós tevékenységet, ha nélkülözi az evangélizáció faktorát. Az evangélizáció önmagában még nem misszió, a prédikálás mellett konkrétan tenni is kell az emberekért. De a szociális és tevőleges munka evangélizáció nélkül sem misszió, mert az embereknek nem ez az alapvető szükségük, és Krisztus sem arra hívta el az egyházát, hogy a világ összes baját megoldják. Mindkét tevékenység, ha egyedül marad, akkor is kisikláshoz vezet, ha hozzáértő emberek jó szándékkal végzik.

A misszió tehát számomra egy nagy torta, amelynek szeletei vannak, és ezek csakis együttesen adják ki azt a tevékenységet, amiről a Szentírás ír. Ha kivágunk egy szeletet ebből a tortából és úgy értelmezzük, mintha az maga a torta volna, végül a misszió egészét tévesztjük szem elől. Ezért számomra a misszió nem lehet más, mint együtt élni a célcsoporttal, tanítva, támogatva őket, hozzájárulni a testi boldogulásukhoz és a lelki növekedésükhöz. Mondhatni: ez maga a torta, amit a Főszakács kisütött.

20 megjegyzés :

  1. Sytka! A filantrópia beállítása mint keresztény érték, vagy inkább mint egyedüli keresztény érték, a filantrópiát a kereszténység gyümölcsének beállítani nem lehetetlen, csak nem érdemes:-)
    Nagyon sok történelmi adatunk van afelől, hogy az ősi társadalmakban, de a zsidó bölcsességi irodalomban, a cinikus diskurzusokban, a sztoikus és még az epikurusi erkölcsi elméletekben is, a szeretet és aggodalom fogalma a szegényekért már teljesen kifejlődött mielőtt a kereszténység megjelent.
    Az igazság az, hogy a kereszténység alatt nőtt a szegénység, hiszen a szegénység erkölcsösnek számít a keresztény dogmatikában. Hitvédők persze azt kifelejtik, hogy Jézus tanításában önként vállalt, egyéni szegénységről van igazából szó, és nem társadalmi méretű szegénységről, nem egy uralkodó papság által diktált dogma hatására vállalt szegénységről, vagy a rosszul felépített társadalmi és gazdasági berendezkedés hatására tömegesen kialakult, hanem szabad elhatározásból vállalt szegénységről lenne szó. Az ókorban pont azért volt értelme és azért volt különös színezete a szegénység vállalásának (lásd eboniták pl), mert viszonylagos jólét volt:-) Rómában mindenképpen.

    Balivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Namost érdekes epizódja a kora kereszténységnek, és jó példa Pál apostol Jézus tanításával kapcsolatos teljes képzavaráról, hogy Pál apostol pénzt gyűjtött és vitt a Jézus- követőként önként szegénységet vállalt közösségeknek:-) Csak mondom.

      Törlés
    2. Kedves balivi, a bejegyzésnek nem az volt a célja, hogy az emberszeretetet a kereszténység egyedüli teljesítményeként tüntessem fel. Nyilván a karitativitást is művelték már az egyház megalakulása előtt is - amit én mondtam, hogy a szegények támogatásáról az első keresztények ismertek voltak.

      Az aszkéta jellegű visszafogottság és nagy szegénység következhet a keresztény hitből, de ezt se hegyezném ki a végletekig. Volt, amikor a keresztények a szegénységükről, volt amikor az egyház a gazdagságáról volt ismert. Tudod, minden szinten szinte minden. :-)

      Törlés
  2. Hosszú távon célszerű a rászorulóknak hálót adni hal helyett: az Evangélium a halat eredményező háló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár ilyen egyszerű lenne! Missziós munkám során azért sokszor találkoztam olyan családokkal, akik képtelenek elmenni horgászni. Most képzeld el azt, hogy mindkét szülő fogyatékos, ahogy a gyerekeik is. Ráadásul Keserűpusztáson laknak, ami a világvége után van 1km-rel. Nemhogy munkát nem találnak és elmenni se tudnak onnan, de a világ a létezésükről se tud.

      Törlés
    2. Sytka, nyilván vannak ilyen kivételes helyzetek (1%-nál kisebb arányban), ezeket nem kell a fő szabály alá beszuszakolni, ám nem is érvénytelenítik a fő szabályt.

      Törlés
  3. Kedves Sytka!Ez a bejegyzes eppen jokor jott nekem!Ma ket testvernommel eppen ezt a temat vitattuk , mert ugyanebben a helyzetben vagyunk amit te itt leirtal.Tenylegesen a nyomor minden itt leirt formajaval talalkoztunk,meg a segelyek az emberekre gyakorolt negativ hatasaval is.Persze letezik egy olyan program is , melynek neve :nEM HAL HANEM HORGASZBOT!Jo nehany csaladnak javara szolgalt s sikerult felulkerekedni a nyomoron, ami orom forras munkankban!Viszont sajnos sok olyan esettel is talakozunk kik egyszeruen ezekre a segelyekre tamaszkodnak, viszont nem tehetunk ellenuk mert nem valaszthato szet az Evanghelizalas az emberek anyagi megsegitesetol.Ez kez a kezben megy.A Ur Jezus idejeben is fennallt a veszelye annak , hogy kihasznaljak egyesek, vagy eppen sokan:26. Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok. Janos 6

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves iri!

      Együtt érzek veletek, és természetesen azt sem mondom, hogy ezt a kérdést könnyű megoldani. Keresztényként nyilván arra törekszünk, hogy segítsünk a nyomorult sorsú embereken, de azt se akarjuk, hogy maga a segélyezés váljon céllá. Nagyon nehéz ezt jól kezelni, mondhatni horgászbotot adni a rászorulók kezébe. Főleg, ha már alaposan megpakoltad őket hallal, akkor onnan kezdve fel is háborodnak, ha horgászbotot nyújtasz!

      Erre az egyik megoldásként azt szokták alkalmazni, hogy rendszeres lelkipásztori látogatással is egybekötik a segélyezést, azaz lelki táplálékot is adnak az anyagi javak mellé. A lelkész így megismeri közelről a családot, a viszonyokat, a körülményeket, a hozzáállást - stb, stb, és specifikáltabb módon tud segíteni.

      Természetesen ez csak egy ötlet a sok között.

      Törlés
  4. Nem először fordul ez elő, de nyilvánvalóan nem értetted meg amit mondani akartam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te arról írtál, hogy a filantrópia nem a keresztények találmánya és nem keresztény érték, ezt felesleges levezetni a kereszténységből. Nekem ebből az jött le, ha a bejegyzés kapcsán ezt kommenteled, mintha én ezt akartam volna beállítani. De nem akartam. :-)

      "Az igazság az, hogy a kereszténység alatt nőtt a szegénység, hiszen a szegénység erkölcsösnek számít a keresztény dogmatikában. "

      Kategorikus kijelentés, és mint a kategorikus kijelentések általában, merev és szögletes, nem igaz. A keresztény dogmatika nem ennyire egyoldalú ebben a kérdésben, hiszen a Bibliából az is levezethető, hogy a szegénység (pontosabban: a nem evilági értékek felé való törekvés) érték, de a gazdagság is lehet isteni áldás. Tehát mindenki azt vezet le, amit akar, és le is vezetik. :-)

      Törlés
    2. Sytka!Törtènelmi adatokról beszéltem, ès nem teológiàról. Az köztudott dolog, hogy a biblia alapjàn egy egzakt àllìtás meg annak az ellenkezője is igaz lehet, ez ellen pròbàlok fellèpni ahol csak lehet; de most nem erről van szó, hanem törtènelmi tènyekről.

      Törlés
    3. Egyhàzi tanìtàs szerint lehet àldàs a gazdagsàg de Jèzus tanìtàsa alapjàn nem. Anyagi, pènzbeli gazdagsàgròl van szò. Pàl erről nem tudott ìgy a tanìtàsàra èpülő egyhàz is hìjàn volt ezen ismeretnek.

      Törlés
    4. Kedves Balivi!(Ha ugyan te vagy az "ismeretlen".)Csak szeretném megkérdezni, hogy témától függetlenül, szinte az összes hozzászólásodban megemlíted Pált. Mi ennek az oka?

      Törlés
    5. Mivel ez egy keresztèny blog ès Pàl alapìtotta a keresztènysèget gondolom ez szüksègszerű;-)

      Törlés
    6. Szòval nem tèmàtòl függetlenül. Itt minden tèma keresztèny tartalmù.

      Törlés
    7. Nem tudtam, hogy Pál volt az. Eddig azt hittem, Isten keze van a dologban, meg ilyesmi. :) Mindenesetre érdekelne, miért gondolod ezt, és ha tudsz, mellékelj forrásokat, kérlek!

      Törlés
    8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    9. Mivel kapcsolatosan szeretnél forrásokat kapni? Azzal, hogy Pál alapította a kereszténységet? Javaslom a bibliát forrásnak. Ha nem szent és sérthetetlen és tévedhetetlen könyvként kezeled, nagyon megbízható dokumentációnak fog bizonyulni. Meg sok időbe, mire felismered a tényeket:-
      Ezt csak neked mondom, de manapság kétségeim támadtak afelől, hogy valóban Pál volt-e a kereszténység alapítója, hiszen Pál mond egy nagyon érdekes dolgot a Róma levélben, mégpedig:

      "Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, akik híresek az apostolok között, akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban. Róma 16:7

      Szóval ha már Pál előtt is voltak Krisztusban emberek, akkor most hogy is van ez? Ráadásul nagy a valószínűsége annak, hogy Junia egy nő volt. Egy nő az apostolok között? Bezony:-)

      Törlés
    10. Mielőtt vitát nyitnánk, amit nem szeretnék, mert párszor már lefolytattam ezt a vitát, a 'nobiles in apostolis', illetve az 'επίσημοι εν τοι̃ς αποστόλοις' kétségkívül azt jelenti (ahogy ez egyébként a Károli-szövegben egyértelmű), hogy Júnia nemcsak hogy apostol, hanem akárcsak Andronikosz, a híresebbek és ismertek közül való. Ahogyan a Junia is egy nő, akit a keleti ortodoxia a mai napig szentként tisztel. Üdv.: Balivi

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)