2017. július 1., szombat

A kegyetlen őszinte visszajelzés...

Nem tartom magam eget-földet rengető igehirdetőnek, de amikor még a mostaninál kevesebb gyakorlatom volt benne, én is kivettem a részem az unalmas prédikációk elmondásából. Ugyanakkor sosem volt célom unalmasan prédikálni. Így aztán volt egy testvérem, aki a gyülekezetben más füllel hallgatott engem beszélni, mint a többiek: az igehirdetés után mindig jó szándékkal elmondta nekem, mit rontottam el és hogyan lehetnék még jobb. Erre a kritizálásra én kértem meg őt, bízva abban, hogy ez tényleg a továbblépésemet fogja szolgálni.

Hans-Christoph Piper Prédikációelemzések című könyvének már a megnevezése is beszédes. A könyvben Piper többek között említést tesz az 1957-es lutheráni zsinat határozatáról, melynek szándéka az volt, hogy mind az igehirdetőkhöz, mind az igehallgatókhoz szóljon. A zsinat szerint a prédikációt nemcsak elmondani, de utólag kiértékelni is szükséges, mégpedig ha lehetséges, a hallgatók bevonásával! Piper azonban azt is leírja, hogy ez a zsinati határozat gyakorlatilag visszhang nélkül maradt a későbbiekben. Ennek egyik nyilvánvaló oka, hogy míg a prédikátorok a kritikától tartanak, addig a kiértékelést végző gyülekezet attól tart, hogy akaratlanul is megbántja a prédikátort a kritikáival. Ez a patthelyzet aztán oda vezet, hogy a prédikátor végülis izolálódik a gyülekezetétől, ahogy a gyülekezet is izolálódik a prédikátortól. Minden marad a régiben: az igehirdető hirdeti az igét, ami vagy jó, vagy nem, de ezt közvetlenül sosem tudja meg, mert félnek neki elmondani.

Nem kifejezetten a prédikációról kívántam írni, csupán illusztrációként hoztam fel ezt a témát arra, hogy jelezzem: sok betegségtünet azért jellemző az egyházban, mert valójában fogalmunk sincs arról, hogy amit csinálunk, az működik-e vagy sem. Próféciák hangzanak el, de vajon vizsgálja azt valaki, hogy ezek adott esetben beteljesednek-e? Evangélizációs rendezvényeket tartunk, sokszor elképesztő anyagi ráfordítással és tetemes munkával - ám létezik-e pontos és őszinte visszacsatolás ezek hatékonyságáról? Ima- és böjtláncok zajlanak konkrét témák kapcsán, de figyeli azt valaki, hogy mennyi a meghallgatott és meg nem hallgatott imák aránya?

A monitorozás, mint tevékenység talán trivialitásnak, banális és magától értetődő dolognak tűnik, pedig megszámlálhatatlan élményem van arról, hogy ha létezik is ilyesmi, általában nem megy elég mélyre. Úgy látom, ahol megpróbálkoznak a feedback (visszacsatolás) lehetőségével, ott is félnek azt velejéig őszintén használni. A monitorozás nem statisztika arról, hányan jöttek el egy rendezvényre és mondták utána jól neveltségüknek köszönhetően, hogy tetszett nekik, hanem hogy a rendezvénnyel kitűzött célokat mennyire sikerült elérni. Ha velejéig őszinték vagyunk, akkor szerintem be kell ismernünk, hogy tulajdonképpen félünk az eredmények objektív vizsgálatától, mert abból az derülhet ki, hogy elvétettük a célt, hogy igazán hatást gyakoroljunk az emberekre. Viselkedéskutatók szerint egy ember akkor él át igazán mélyreható változást, ha az egyszerre "három dimenzióját" érinti: a gondolkodását, az érzéseit és a viselkedését. Ha a gyülekezetből kilépve valaki jóindulatúan odaveti, hogy "köszönöm a meghívást, jól éreztem magam", az persze egyáltalán nem rossz reakció, csak ahogy mondani szoktuk: kevés az üdvösséghez. Mivel a vélemény hízelgő, könnyű sikerként elkönyvelni, sok év alatt pedig felhalmozni rengeteg ehhez hasonló élményt és utána lobogtatni referenciaként, hogy mennyi embert elértünk, ráadásul azok mennyire jól érezték magukat.

A valóság az, hogy szó sincs itt emberek eléréséről. Igazán akkor lenne jogos azt mondani, hogy egy embert elértünk, ha a gondolkodása, az érzelmei és a viselkedése karakterisztikusan más irányt vettek. Az az ember, akit megszólított az evangélium, nem a meghatottságig és a jó érzésekig jut el, hanem a megváltozásig. Ilyen azonban nagyon ritkán fordul elő, mert az emberek többsége egyáltalán nem akarja, hogy bárki - különösen "a vallásosak" közül - bárhogyan is elérje. Elképesztően kemény falat kell tudni átütni ehhez.

Itt most előszedem egyik kedvenc vesszőparipámat, amit én csak kegyetlen őszinteségnek nevezek. A kegyetlen őszinteség programja borzasztóan egyszerű: kimondani az igazságot, vagy amit annak hiszünk, bármennyire is fáj. Ez a visszacsatolás esetében szerintem különösképpen igaz. Nyilván, a kegyetlen őszinteség nem azt jelenti, hogy állandóan tépjük magunkat és sopánkodunk a kudarcok miatt. Nem kell elhallgatni a jó dolgokat sem. A gyülekezetemben van egy lány, akinek közelről néztem végig a felépülését: senki sem "térítgette", nem noszogatták, nem próbálták kézrátétellel gyógyítani csodatevő emberek. Csak szerettük és meghívtuk, hogy álljon be a zenekarunkba játszani. Közben ő megtért, de úgy igazán. Ennyi volt. Ma ez a hölgy, aki szörnyű betegsége miatt néha önmagáról is alig tudott, csupa ragyogás. Szó szerint visszatért belé az élet. De a legszebb az egészben, hogy képtelen lennék akár egyetlen embert is megnevezni, akinek ez köszönhető. Egyébként erre vagyok a legbüszkébb! Attól tartok ugyanis, ha egy konkrét ember állna a gyógyulása hátterében, abból könnyen lehetne karizmatikus szupersztárt faragni, amire az emberi gyarlóság könnyedén rávesz minket. Onnan kezdve lett volna egy csodatévő emberünk és vele együtt egy technikánk, ahogyan gyógyulni kell. Így azonban marad az, hogy volt egy borzasztóan beteg lány, most pedig van egy kicsattanóan egészséges. A hitem azt súgja, ezt nyugodtan nevezhetem isteni csodának, mert ami a két állapot között történt, az az is volt.

A lényeg azonban, ha ez a lány nem gyógyult volna meg, hiába imádkozzuk szanaszét magunkat, hiába böjtölünk és sírunk, alkalmazunk ördögűzéstől az olajjal való megkenésig mindent - akkor a kegyetlen őszinteség hangja az lett volna, hogy nincs gyógyulás. Nem belemagyarázva, hogy "kicsit jobban érzi azért magát", vagy "ki tudja azt, hogy mi történik ilyenkor a szellemvilágban". Mindannyian tudjuk, hogy az ilyen mondatok többnyire a szellemi kábítószerezés újabb adagjának belövését jelentik. Ezzel akarjuk magunkat egy olyan valóságba röpíteni, ami csak a mi fejünkben létezik, de kellemesebb egy varázsvilágban kószálni, mint a rögvalóságban. És ettől a szertől sokan már most is függővé váltak.

A kegyetlen őszinteség úgy veszi számba a történéseket és úgy végzi el a kiértékelést, hogy abban nem hajlandó megalkudni semmi ilyesmivel. Ha a betegek nem gyógyultak meg ima hatására, akkor nem gyógyultak meg. Ha egyáltalán senki nem tért meg egy evangélizáción, akkor egyáltalán senki nem tért meg. Ha az alkoholfüggő nem engedi el az üveget, noha régóta böjtölünk érte, akkor nem engedi el. Tisztában vagyok azzal, hogy óriási lélekjelenlét kell sokaknak az ilyen könyörtelen szembenézéshez. Nem könnyű dolog beismerni, hogy adott esetben a sikereink soványabbak a vártnál, holott elképesztő energiát fektettünk egy-egy projektbe. De attól nem leszünk áldottabbak, hogy nem létező eredményeket halmozunk fel a magunk igazolására. Így csak a levegőbe ugrunk, hogy megkapaszkodjunk egy pókhálóban, amit kiálló szikladarabnak vizionáltunk - és lezuhanva megint összetörjük magunkat.

Kinek van kedve a kegyetlen őszinteség programjához? Nekem igen, és várom, hogy csatlakozzanak hozzám!

23 megjegyzés :

  1. Én azt is problémának tartom, hogy teljesen alkalmatlan embereket állítanak ki egy gyülekezet elé. Én tudom milyen az, ha végtelenül unalmas, közhelyekkel telitüzdelt baromságokat kell hallgatni, és azt is tudom, hogy az ilyen előadásokat is sokan az egekig magasztalják, és nyalnak be csontig az előadónak. Azt is tudom, hogy milyen az, mikor egy hatalommal rendelkező vallási vezető elnyomja a mások figyelmét megragadó érdekes előadásokat tartó fiatalt féltékenységből. És ez így megy évezredek óta. Kétlem, hogy ezt bármilyen program meg tudja állítani :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Kétlem, hogy ezt bármilyen program meg tudja állítani :P"

      Kérdés mit jelent a "megállítani"? Mert megszüntetni szerintem sem lehet soha. Olyan nincs, hogy az egész egyházban minden a helyén van. Ahogy Frederick Sonntag írja, a hit tulajdonképpen mindig válságban van. De az állapotok akkor is javíthatók, ha soha nem lesznek ideálisak. És egyébként ha az ember rákap a "kegyetlen őszinteség" ízére, akkor már senki nem tudja meggyőzni arról, hogy tegyen le róla... :-) Erre a sínre elég egyszer rákattanni.

      Törlés
    2. Nem hiszem, hogy a kegyetlen őszinteség hosszútávon fenntartható. A gyülekezetek nem tarthatók fenn egy kis képmutatás nélkül. A gyülekezet normális működéséhez szükség van rá. Igényli a lelkész és igényli a gyülekezeti tag is. Még nem láttam valódi őszinteséggel működő gyülekezetet. Mindig vannak benne sokan, akik képmutatók. Még az is képmutató, aki amúgy őszinte. Rá van kényszerítve

      Törlés
    3. Sefa, megint nem arról van szó, hogy létezik a tökéletes, képmutatás nélküli, mindig igazat mondó, hibátlan gyülekezet. De én nem vagyok ennyire borúlátó, mint te. :-) Látok egyre több egyházba belefáradt, de Istent amúgy szerető embert, és ez bizony jó jel. Lehetnének többen is, az biztos, de vannak ilyenek. Persze adott esetben ők is tudnak képmutatóak lenni, ahogy te is, meg én is - de nem ez az alapvető irány az életükben.

      Törlés
    4. Nem tudom, hogy ez borúlátás-e? Nem inkább realitás? A gyülekezetek képtelenek elkerülni az alkalmatlan emberek kinevezését. Sőt isteni eredetűnek jelentik ki, mert annak kell kijelenteni. Vele lehetsz kíméletlenül őszinte, de vagy nem ért meg, vagy ellenségeddé teszed. Egy szűk körön belül meg lehet valósítani, de ott is csak rövid ideig. A népi bölcsességeket nem lehet büntetlenül felül írni: "mondj igazat, betörik a fejed". És ezt nem akadályozza meg semmilyen szeretet, vagy Szentlélek.
      Szóval az unalmas, semmitmondó istentiszteletek szerves részei az egyházi életnek, és azok is lesznek. Nem a prédikátorok monitorozása a megoldás, hanem az egyház szerkezetének gyökeres megváltoztatása

      Törlés
    5. Szerintem ez borúlátás, ami elfáradásból fakad és keveredik egy kis maximalizmussal. :-) Persze megértem, hogy eleged lett (ismerve a múltad furcsa volna, ha nem így lenne.) De tényleg vannak azért rátermett lelkészek és vezetők is - én ismerek ilyeneket. Viszont ők nem ismertek túlságosan.

      Egyébként számodra hogy nézni ki egy gyökeresen megváltozott szerkezetű egyház?

      Törlés
    6. Én nem azt írtam, hogy nincsenek rátermett feladatukat jól ellátó lelkészek. Ezek a lelkészek olyanok, mint Lenin. Éltek, élnek, és élni fognak. De én nem a létezésüket tagadom, hanem csak azt állítom, hogy alkalmatlan, semmirekellő lelkészek is voltak, vannak, és lesznek is. És ezen semmi sem változtat. Még a kegyetlen őszinteség sem.

      Hogy szerintem milyen egy gyökeresen megváltoztatott szerkezetű egyház, azt nem tudom pár sorban leírni, de jónéhány posztot írtam már erről. Ha gondolod belinkelem őket, ha van kedved és időd olvasni :)

      Törlés
  2. A kegyetlen őszinteséget azért nem szereti a legtöbb gyülekezet, mert mivel érzelmileg építették fel a keresztényeket, az Isten jóságában, megbízhatóságában, szeretetében lévő gyermeki hitet, bizalmat rombolja ez a fajta őszinteség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért az megmosolyogtató, ha a bizalmat az őszinteség rombolja le :)

      Törlés
    2. István, mivel néha olvasom a szintén kegyetlenül őszínte írásaidat, válaszolj őszintén: nálad megvan Isten szeretete, jósága, irgalma, mindanhatósága, kegyelme felé a 100 % bizalom? :)

      Törlés
    3. Azért az más. Az én írásaim elsősorban önmagammal szemben kegyetlenül őszinték. Annyit hazudtam már magamnak, és olyan őszintén elhittem ezeket a hazugságokat, hogy most mindent kegyetlen őszinteséggel ki kell mondanom. És pont azért merem kimondani ezeket, mert teljesen biztos vagyok abban, hogy ez Istennek nem okoz gondot. Biztos vagyok abban, hogy megért

      Törlés
    4. Nem ez volt a kérdésem. ;)

      Törlés
    5. Akkor megfogalmaznád mégegyszer?

      Törlés
    6. Persze! Tehát, az Isten szeretete, jósága, irgalma, mindenhatósága, kegyelme felé továbbra is 100% bizalommal vagy?

      Törlés
    7. persze, de szerintem az előbb is erre válaszoltam

      Törlés
  3. >>" És egyébként ha az ember rákap a "kegyetlen őszinteség" ízére, akkor már senki nem tudja meggyőzni arról, hogy tegyen le róla... :-) Erre a sínre elég egyszer rákattanni."<< (Sytka) Ismerős... Keményvonalas gyülekezetben korrekt módon kiközösítenek, (bomlasztod az Egységet, ellentmondasz Jehova Isten szócsövének), az evangéliumi vonalon csak szimplán "kifagyasztanak". Kerülik a társaságodat, ha nem tudsz hosszabb ideig eljutni a gyülekezetbe, akkor sem keresnek ( az internet, a telefon korszakában!) ,szóval szavak nélkül, - mint egy pantomim- tudatják veled, hogy csukd be az ajtót magad után végleg, esetleg ha "megtértél" (full-fundi-fanatik hitre), akkor gyere vissza. Sajnos, hasonló tapasztalataim vannak, mint Sefának: pedig nem beszéltünk össze. A legutóbbi postom is erről szól, ha érdekel valakit, olvassa el : http://zsotza.blogspot.hu/2017/07/egy-harom-eves-gondolatom.html

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Két kérdés:
    Mi a különbség a kegyetlen őszinteség és az őszinteség közt a definíciótáradban?
    Hogyan látod az (kegyetlen) őszinteség és a tapintat viszonyát? Az direkt szembe (szívbe) vágott őszinteséggel bele lehet döngölni sok embert a fagyott földbe is, vagy szét lehet verni az egész egyéniségét ha „ügyesek” vagyunk.
    A kérdésim ellenére nagyon egyetértek veled és a meg valósítás hogyanját firtatom inkább. A víz ki tud verni az úgynevezett kegyes hazugságoktól és a "ki tudja azt, hogy mi történik ilyenkor a szellemvilágban" típusú magyarázatoktól, valamint az ezeket gyakran létrehívó keresztény „comme il faut” –tól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István!
      A kérdéseid teljesen jogosak. Nincs definíciótáram, és tulajdonképpen mindegy hogyan hívjuk "ezt a fajta" őszinteséget. Csupán arra akartam mutatni, hogy az őszinteséget lehet olyan szinten is gyakorolni, hogy az néha talán az érzékenység kárára megy, hosszú távon azonban mégis kifizetődő. Buta példa: ha a fiam operaénekes akarna lenni, bár hangja az nincs, akkor meglehet hogy megbántanám azzal, ha egy ideig hallgatva az óbégatását, közölném vele, hogy ehhez nincs tehetsége, válasszon másik pályát. De ha nem így teszek, ő pedig elhiszi magáról, hogy operaénekes, beleéli ebbe magát, erőfeszítéseket tesz ezért - annál jobban megüti majd magát egy ponton, amikor ráébred a valóságra. (Mert rá fog!)

      Amit én "kegyetlen őszinteségnek" nevezek, az nem attól kegyetlen, hogy tapintat nélkül beszól. A "kegyetlensége" abban áll, hogy nem köt kompromisszumot a tényekkel szemben. Én hiszek abban, hogy lehet egyenesen beszélni és közben nem kell bunkónak sem lenni. De túl sokszor láttam már, hogy a tapintat, az illendőség, a "nem akarom megsérteni" elv mögé bújva felesleges vagy káros projektek, dolgok zajlanak az egyházban. Ismét egy példa: nem olyan rég egy vendégszolgálónak köszönhetően végighallgattam egy két és félórás prédikációt. Nem lett volna baj, ha jó lett volna, de nem volt az. Tele volt fárasztó és felesleges beszéddel, és egyszerre legalább három témáról akart szólni. De miért is nem lehetett megmondani az illetőnek az alkalom előtt, hogy összesen fél óra áll rendelkezésére? Hát mert ne korlátozzuk szegényt, ne legyünk tapintatlanok vele szemben: hadd mondja el, amit akar. De miért is tapintatlanság az, ha őszintén megmondod neki, hogy szeretnénk ha fél óránál többet nem beszélne?

      Félre ne érts: abszolút elkötelezett híve vagyok a kedvességnek, a tiszteletadásnak és a tapintatnak. De néha azt gondolom, az elvtelen tapintat tart életben megszámlálhatatlan hülyeséget a kereszténységben. Mert nem merünk, mert nem lehet szólni. Azt hisszük, ha egyenesen beszélünk, az bunkóság és sértő. Nos, én ezt másként látom.

      Törlés
    2. Kedves Tibi!
      Köszönöm a válaszod. Teljesen egyetértek veled, hogy az őszinteség ne kössön kompromisszumot, se sajnálatból, se rosszul értelmezett tapintatból, se sértődéses vagy konfrontáció kerülés miatt, még lehetne folytatni a felsorolást. Számomra a tapintat és az őszinteség nem, hogy nem zárja ki egymást, hanem egyenesen összetartoznak, mint tartalom és forma. A tapintat nem az igazság (őszinteség) elmismásolása, elkendőzése, hanem az igazság „fájdalommentes” megfogalmazása a lehetőségek mértéke szerint.
      Más kérdés az, hogy valaki nem meri, vagy nem akarja bevállalni az őszinteséget és „tapintatoságra hivatkozva” menti fel magát. Ez lehet egyszerű, kényelmes konfliktus kerülés, lehet komoly jellemhiba és még sok minden más.

      Törlés
  5. Kegyetlen őszinteség: z És visszatérének a föld megkémleléséből negyven nap múlva. 27 a És menének, és jutának Mózeshez és Áronhoz, és Izrael fiainak egész gyülekezetéhez, Párán pusztájába, Kádesbe; és hírt vivének nekik és az egész gyülekezetnek, és megmutaták nekik a földnek gyümölcsét. 28 b Így beszélének neki, és ezt mondák: Elmentünk vala arra a földre, amelyre küldöttél vala minket, és bizonyára tejjel és mézzel folyó az, és ez annak gyümölcse! 29 c Csakhogy erős az a nép, amely lakja azt a földet, és a városok erősítve vannak, és felette nagyok; sőt még Anák fiait is láttuk ott. 30 d Amálek lakik a dél felől való földön, és khitteus, jebuzeus és emoreus lakik a hegyeken; a tenger mellett, és a Jordán partján pedig kananeus lakik. 31 e És jóllehet Káleb csendesíté a Mózes ellen [háborgó] népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a [földet], mert kétség nélkül megbírunk azzal; 32 f Mindazáltal a férfiak, akik felmentek vala vele, azt mondják vala: Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál. 33 g És rossz hírét vivék annak a földnek, amelyet megkémleltek volt, Izrael fiaihoz, mondván: Az a föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberek[ből áll]. 34 h És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.

    Isten válasza:
    És nem mentek be arra a földre, amelyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve. 31 De kicsinyeiteket, akik felől azt mondtátok, hogy prédára lesznek; őket beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet megutáltatok. 32 A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el. 33 A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában. 34 A napok száma szerint, amelyeken megkémleltétek a földet, ([tudniillik] negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat. 35 Én, az Úr, szólottam. Bizonyára ezt művelem az egész gonosz gyülekezettel, amely összegyülekezett vala ellenem; ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg. 36 A férfiak azért, akiket elküldött vala Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatérének és felzúdíták ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztvén arról a földről: 37 Azok a férfiak azért, akik rossz hírt terjesztének a földről, meghalának az Úr előtt csapás által

    Hoppá...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...és magadra is csukád amaz ajtót, melyet én a "nyitottság ajtajának" nevezék. :) Jó megoldás érvek helyett passzusokkal előhozakodni? Bezárni mindent abba a bizonyos Könyvbe? Miért kellene dolgokat pontosan azok alapján tenni és azokhoz szabni, ami sok ezer évvel ezelőtt íródott? Miért nem kell inkább alapelveket lefektetni az Írás alapján és itt ebben a korban megélni azokat a VALÓSÁGBAN?

      Törlés
  6. Gondolatok voltak, melyek tebenned , bennem dőlnek el, miként kezeljük, de Sytka bejegyzéséhez tökéletesen passzol. Sztem.

    VálaszTörlés

Megmondhatod te is... de kérlek, NE tedd névtelenül!
(A szerző a beírt kommentek közül bármelyiket előzetes figyelmeztetés és minden magyarázat nélkül törölheti. Kommentedben ne használj túl sok hivatkozást, mert a rendszer automatikusan moderál!)